Dél-Németország, mint tudjuk, gyakorlatilag nem is Németország. München és környéke a drága, szeretnivaló és kedélyes bajorok lelőhelye, akik minden ottjártamkor képesek arról beszélni, mennyire hülyék a németek. Ultraszimpatikus... :-)

Münchentől nem messze található egy kedves kis település, Andechs, amelyre egy kis hegy (domb, magaslat, szóval nem egy Csomolungma) határol, rajta egy kolostorral.

Nagyobb térképre váltás

Ezen a helyen a papok (akik egyébként a korai középkorban alapították meg benedek-rendi kolostorukat) annak idején kitalálták, hogy a hosszú böjti időszakokat ki kell bekkelni valahogy, tehát valami olyasmit kell alkotniuk, ami tömény, laktató, de mégiscsak folyik. Mi a megoldás? Pépesíteni a sósperecet? Na, neeeeem. Esetleg gyümölcsöt szottyasztani? Abban semmi tápláló, meg különben is, fuuujjjj. És akkor jött az isteni szikra (értitek, ISTENI): a sör.

A környező mezők amúgy is zsákszámra ontották a búzát, aminek egy része az egyházi adók fejében derék csuhásainkhoz került, ők pedig addig mixelték, ízesítették és kevergették, amíg megszületett az Andechser Klosterbier. Áldassék a nevük.

Legelőször még valamikor az elmúlt évezredben jártam Andechsben, ott élő kedves barátok jóvoltából, és az intézmény azóta is ott mosolyog a sörbarátokra. A hely Münchenből a helyi HÉVszerűséggel egyébként parádésan elérhető, és a falucskából kis út visz a hegyre. A tetőn kolostor, mellette pedig egy impozáns épület fogad, kellemes méretű bel- és kültérrel.

Természetesen maga a bierhalle már nem közvetlenül a papok üzemeltetésével működik, de a hely szelleme mindvégig a félrészeg csuhásokat idézi. A bejárat fölött, a fába égetve gót betűkkel áll a tanács: csak annyit igyál, hogy még le is juss a hegyről egyben. Megszívlelendő, bár ez az utolsó figyelmeztetés, innentől aztán minden benti tevékenység e tanács megszegésére biztat.

Minden asztalra zsákszám hordják a sós jégcsapretek-chipset, ami ugyebár a szomj olyan szintű felcsigázását vonja maga után, amit csak egy Szaharába száműzött, fejlődésben lévő bébiponty érezhet. Nyáridőben egyébként viszonylag sokan vannak, de a hely szellőzése teljesen normális, így a belső térben is kellemesen érezhetjük magunkat, és a sor is elviselhetően halad, gyors és kedves kiszolgálással, tehát csak rajtunk múlik, mennyi időt töltünk el két sör között.

Essen akkor pár szó magáról a seritalról. Alapvetően mind helyben készül, és ugyan palackoznak is belőlük, de nagyon kis "példányszámban" forgalmazzák őket - csak előrebocsájtásilag mondtam mindezt az alább látható sörképek miatt.

Tehát. Kétféle, felső és alsó erjesztésű itókát választhatunk. Mivel lusta vagyok visszaolvasni, hogy volt-e már erről szó, tehát gyorstalpalásilag össze is foglalnám.

A felső erjesztésű söreik közé tartozik az Andechser Weissbier Hell, valamint az Andechser Weissbier Dunkel. Eme sertípus lényege az, hogy az erjesztéskor a sörélesztő a lé tetején lebeg. Elsősorban Angliában, és a házi sörfőzdékben jellemző az ilyesmi. Rövid ideig, közel szobahőmérsékleten erjednek, és az élesztő bizonyos melléktermékei a sörben maradva különleges gyümölcsös, olajos ízt adnak.

A kolostor specialitásai igazából épp emiatt ezek, mivel Európában kevéssé elterjedtek és jóval karakteresebb ízzel bírnak, mint köznapibb társaik. A Hell opálosan áttetsző, de nem átlátszó aranyszínben csábít, a Dunkel értelemszerűen barna, ám a szabvány német barnákhoz képest jóval sötétebb és krémesebb árnyalatban - viszont mégis áttetsző ez is. Szépség.

Alsó erjesztésű sör ugyebár a mai, modern, európai seritalok legnagyobb százaléka, a 19. században divatossá vált eljárással készítik, amikor az élesztő az erjesztés során a sörlé aljára süllyed, az erjesztés viszonylag alacsony hőfokon (6-8°C), az érlelés pedig minimum egy hét 0°C körüli hőmérsékleten történik. Általában ezek a lager típusú sörök, a kolostorban típus szerint többet kínálnak, ám a fókusz érezhetően nem ezeken van, épp ezért megelégednék egy gyorsabb felsorolással: Hell, Spezial Hell, Dunkel, Bergbock Hell, és Doppelbock Dunkel (na jó, erre majd áldozok egy misét... értitek... misét... mivel normál készítési módja ellenére igen karakteres ízzel áldották meg... értitek... megáldották...).

Értékelés

Íz: 8/10 (Weiss Hell), 8/10 (Weiss Dunkel)
Kinézet: -/10 (üvegben sosem fogyasztottam, a helyi korsó pedig simán helyi korsó)
Extrák: a helyi szép környezet, kirándulással egybekötött serízlelés lehetősége, valamint annak valószínűsége, hogy a kolostorban történő lerészegedést követő antiklerikális kijelentések miatt kapunk egy egyenest a másik orcánkra is.
Rivjú dét end tájm end száccs: Andechs, 1997-2008. by Bézé.

(ja, és ha már papok... újraindult a legendás Pápaman & Puncius kalandjai, immár önálló oldalon... klikken zi bitte hirtelen)